Szick Sándor

A motivációs előadások bullshitje-három nap alatt guru leszek!

2017. július 17. - szicksandor

aaeaaqaaaaaaaajoaaaajdhjzmmyntvlltmymditndawmy1hnwnmlwyyyjvjogvmowjloa.jpg

Az elmúlt tíz évben egyre több olyan motivációs előadó, tréner került előtérbe, akik azt ígérik, hogy néhány kurzuson való részvétel, és két könyv megvétele után az életed megváltozik, jobbra fordul és ezentúl sikeres leszel. Egy biztos, hogy ők sikeresek lettek, és ez nagyon sok embernek elkezdte szúrni a szemét. Ebből pedig kialakult egy új divat, ami lassan trenddé kezd válni, hogy ezeket az előadókat teli torokból kell szidni.

Aki egy újabb mocskolódó cikket vár, amiben majd én is keményen lehúzom ezeket az embereket, az rossz cikket olvas, és most hagyja abba! Nem is az a célom, hogy megvédjem azt a néhány embert, akiket mostanában talán indokolatlanul sok támadás ért, hanem az, hogy kicsit rávilágítsak arra, hogy a motiváció és az ebben rejlő hit és lehetőség igenis létezik, de nem kapjuk meg három nap alatt a sikert és a boldogságot. Jómagam is hiszek benne, sőt szívesen “terjesztem az igét”, de valótlan nem állítok.

Az a két-három ismert személy, akiknek mondatai és videói bejárják a közösségi médiát is, akiknek előadásaik akár tízezer embert vonzanak be, na ők sem teljesen ezt mondják. Tudom, hogy most megközelítőleg ötven, magát trénernek tartó ember csap a levegőbe, hogy igen, rólam van szó, de csalódást kell okoznom nekik, mert itt valóban csak néhány ember mondhatja magát igazán sikeresnek.

happiness-2411755_960_720.jpg

A motiváció, a pozitív gondolkodás egy út, vagy csak egy út kezdete. Amikor valaki elolvas egy idézetet, vagy egy könyvet, esetleg veszi a fáradtságot, hogy elmenjen egy előadásra, ő csak érdeklődik, tapogatózik a sötétben, keresi a kiutat. Hiszem, hogy azok az emberek, akik a színpadon állnak, csak a szemünket akarják felnyitni, csak el akarnak indítani az úton minket. A korrekt az lenne, ha minden előadás kezdete előtt elhangzana néhány mondat ezzel kapcsolatban. Ha már az elején tudnánk, hogy ez csak egy útmutató, egyébként minden rajtad múlik. Rajtad múlik, hogy elhiszed, hogy megteszed, hogy kibírod és az is, hogy végig tudsz menni rajta. Az emberek szeretnek a gyors megoldásokban gondolkodni, de üzenem, a fejlődés nem az!

Közben a könyvek, idézetek, videók, csak abban segítenek, hogy ne térj le, ne add fel. De azt nem mondják, hogy megérkeztél! Mert az még nagyon messze van.

Van egy mondás: “ A lélek lassan fejlődik!”. Ezzel kellene kezdeni mindent.

Amennyiben egy ilyen előadás után úgy jövünk ki, hogy elkezdünk a céljainkon gondolkodni, ha három pozitív gondolattal több lesz benned, ha holnap rámosolyogsz a mindig durcás hentes bácsira, akkor már megérte.

scrabble-931988_960_720.jpg

Hangsúlyozom nincs instant megoldás. Akkor sem volt, amikor elkezdtél járni, vagy beszélni, és a másodfokú egyenlet is nehezen épült be az agyunkba. Semmilyen fejlődés sem jön egyik napról a másikra.

Tehát nem kell, véleményem szerint, minden ismeret nélkül megtámadni azokat az embereket, akik persze némi anyagi ellenszolgáltatásért cserébe, de próbálnak segíteni, utat mutatni. Inkább nézzünk a dolgok mögé, vizsgáljuk meg őket egy tágabb aspektusból, és rá fogunk jönni, hogy valóban minden rajtunk múlik.

A saját utunk megtalálása nem egy villámgyors autópálya, hanem rengeteg, egymás utáni lépcsőfok. Lehet, hogy a támadó szelleműeknek is el kellene gondolkodni néhány dolgon.Vagy esetleg részt venni egy előadáson!

 

Látogass el honlapunkra, a www.szicksandor.hu-ra, kövess bennünket a szicksandor.blog.hu oldalunkon, hogy még több érdekes cikket olvashass tréningekről, motivációról, üzletről! Amennyiben pedig ötleted, témád, kérdésed van, keress minket a https://www.facebook.com/szicksandor oldalon.

A bejegyzés trackback címe:

https://szicksandor.blog.hu/api/trackback/id/tr7812667371

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2017.07.17. 22:05:43

Az a gond, hogy mig vannak tenyleg jo konyvek es tenyleg jo eloadasok, ezekbol van kevesebb. A piacot itt is, mint mashol, a teljes gagyi uralja. Eppen a napokban vagtam foldhoz egy konyvet, ahol a negyvenedik oldalon meg mindig a teleshop-szeru ontomjenezesnel tartott a szerzo, hogy ez aztan ujszeru, es forradalmi, es nagyszeru, es megvaltoztatta oly sok ember eletet, mint a kitalalt Jan, Malcom, es Hanna eletet is, gyokeresen stb. Blablabla. Halisten legalabb penzt nem adtam erte, mert a munkahelyemen valami felesleges tovabbkepzesen kaptuk. Mondanom sem kell a beharangozott forradalmian uj modszer egy ostoba, felesleges, gyerekes, baromsag volt. Muszaj leirnom, mert meg mindig rohogok kinomban: ird le a mi gondod, addig ird at, amig idealis nem lesz, masold le 101-szer, es teljesul. No comment. Ekkora baromsagot! Es erre tanfolyamokat szerveznek es konyveket irnak rola. Na, az ilyenek huzzak le a piacot. Kar, mert biztos vannak ertelmes otletek is, csak az ember mar a sokadik csapatepito, ilyen-olyan kotelezo munkahelyi trening es az ott osztogatott hasonlo kaliberu anyagok utan mar erosen szkeptikus...

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2017.07.17. 22:34:29

Tudom, hogy az index (címlap, olyan akár maga a tudomány:) folyamatos hazugságok sorozata, de azért ez érdekelne:
"Az elmúlt tíz évben egyre több olyan motivációs előadó, tréner került előtérbe, akik azt ígérik, hogy néhány kurzuson való részvétel, és két könyv megvétele után az életed megváltozik, jobbra fordul és ezentúl sikeres leszel. "
Ezt pontosan ki is ígéri?
Mert én nem tudok ilyenről. Mindenesetre jobbak lesznek az esélyeid, mint pl. a kemoterápiához képest...

Tuschinger elvtárs vagyok 2017.07.17. 23:38:40

@wmiki: A kemoterápia bizonyítottan mentett meg életeket. A saját családomban is ismerek embreket , akik kemoterápia nélkül már rég halottak lennének. Nem ment meg mindenkit, de sok esetben segít. A motivációs tréningek meg szerintem nem sokkal nyújtanak többet mint egy vasárnapi prédikáció a templomban. Aki úgy megy oda hogy hisz benne, annak segít, de a többség csak udvariasságból végigüli.

Circus 2017.07.17. 23:49:47

Egy javaslat: a világoskék, zöld meg sárga háttéren fehér betűktől kifolyik az ember szeme...

A tárgyhoz: a (főleg ilyen) motivációs trénerekkel, kócsokkal az a gondom, mint a hasonló bodybuilder trénerekkel - minden ember minden élethelyzete más és más, nem létezik, hogy tökéletes megoldást nyújtson rá valaki. Ez a gond - egyrészt ezt ígérik, másrészt ezt várják el az emberek. Innentől mehet az egész a kukába... Ha csak a módszert akarnának adni és elvárni, akkor működne.

2017.07.18. 01:35:09

@Tuschinger elvtárs vagyok: pont ez a lényeg, emberek, akik annyira felvilágosuktnak tartják magukat, hogy sose mennének templomba, mert a kereszténységet egy ókori butaságnak tekintik, azok simán befizetnem valami bizniszbuddhista guru vagy csapatépítő tréner vagy motivációs előadó fejtágítására. Az emberek jó része igényli a bullshitet, ha nem is az intézményes vallást, de valami valláspótlékot. Főleg a nők...

Bicepsz Elek77 2017.07.18. 06:20:31

A motivacios trenerekkel az a baj, hogy sokmindent nem mondanak el.
"A sikernek nem titka van, hanem ara!!" Sz. P. m9ndta ezt amugy.
Viszont. "Barmit elerhetsz, de nem biztos, hogy boldogga tesz"=a tervezettseg es tervezes mellett nagy szerepe van a veletlennek es az adott szituacio megragadasanak is. EZEkrol szInte soha nem beszelnek.
A.J.C. szerint meg az "ELET" osszeomlasok es ujraepitkezesek sorozata, ahol az ujraepitkezes egyre gyorsabb.
Ezek a kedvenc motivacios mondataim, de rengeteg mindenre az embernek sajat maganak kell rajonnie, es a mindennapokban nem csak a logika, hanem a kokemeny erdekervenyesites is jelen kell legyen, ami az emberi jatszmak vilaga es a logikan(jozan eszen) kivul all.

Bicepsz Elek77 2017.07.18. 06:34:10

@Bicepsz Elek77:
Kiegeszitve a motivacios treningek legnagyobb hibaja, hogy csak egy reszere fokuszalnak az ELET-nek. pl. Minden ember mas hatszellel indul es es kihat a mentalitasara is(penzcentrikus vs. hedonista(koltsd el es elj a manak), megfontolt vs "hamari",
individualista vs csaladcentrikus, kompromisszum vs konflktuskereso, egyenloseget kivano vs dominalni akaro stb stb.). Pl. Bryan Tracy vilaga kisse tul idealisztikus a mai Magyarorszagon, es masok a lehetosegek falun, megyeszekhelyen, nagyvarosban, Budapesten vagy vilagvaros-metropoliszban(pl. London)-eleve pl. aki repulomernok/delfinidomar/atomfizikus stb. szeretne lenni, annak olyan orszagba kell mennie, ahol ennek nagy hagyomanya es ipara van.
Az ar pedig =lemondas: pl 5 evvel kesobb (vagy sohasem)csinalunk gyereket es cserebe milliomosokka valunk x-y-z uzlettel(vagy segitenek a nagyszulok(szuleink)). Minden egyennek masok a preferenciai es ezert nincs sikerrecept. Valakit pl. idegesit a hosszu tavu celok mindennapi felolvasasa, mert akkor a tavolsag, hogy demotivalja.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.18. 06:37:42

Én szeretem az ilyen motivációs előadásokat. Jókat lehet nevetni rajtuk.

odamondó 2017.07.18. 06:46:37

@karandash: az emberek egy része igényli a bullshit vallást? Had módosítsam ezt arra, hogy mindenki igényli a vallást. Nézzük mivel szórakoztatja magát a mai ember(vallás mind): tudomány(igen a tényszerű tudomány), energiák, különböző kaja vallások (vega vegán gluténmentes bullshitek), motivációs bullshitek, valami egzotikus vallás, összeesküvés elméletek és lehet folytatni végtelenségig.
süti beállítások módosítása